Paulovics Illés tanár úr

2016. december 30-án elhunyt Paulovics Illés, a Kunszentmártoni József Attila Gimnázium nyugalmazott tanára.
Paulovics Illés a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán, matematika-fizika szakon szerzett középiskolai tanári diplomát. Egyetemi tanulmányait követően 1956 szeptemberében került a József Attila Gimnáziumba, ahol lelkesedésének, töretlen munkabírásának köszönhetően az iskola egyik meghatározó tanáregyéniségévé vált. Itt dolgozott nyugdíjazásának évéig, majd óraadóként segítette tovább a középiskola működését. Több mint négy évtizeden keresztül, 42 éven át tevékenykedett aktívan a tudomány, a nevelés, az oktatás szolgálatában.
Tanári munkája során szívesen foglalkozott az iskola tehetséges tanulóival. A Középiskolai Matematikai – és Fizikai Lapok feladatmegoldó versenyein évről évre eredményesen szerepeltek diákjai, közülük sokan részt vettek az Arany Dániel matematika versenyen és a középiskolai fizika versenyeken. Az általa felkészített tanulók között volt megyei-, sőt országos első helyezett is. Sok esetben volt döntő szerepe abban, hogy tanítványai milyen irányban folytatták tanulmányaikat. Pedagógiai munkássága nyomán a Kunszentmártonban érettségizettek közül több matematikus, fizikus, pedagógus került ki. Középiskolánk tantestületének jelenlegi tagjai közül többen általa ismerték meg a matematika, fizika törvényszerűségeit, s követték példamutató tanári hivatását.
Nem csak tanítványait, hanem kollégáit is segítette az eredményes munkavégzésben. A fiatal, pályakezdő pedagógusoknak szívesen átadta tapasztalatait. Rendszeresen vállalt érettségi elnöki feladatokat, szakmai tanácsadásokat. Széleskörűen tájékozott volt szakterületeinek újdonságai terén. Igazi kísérletező tanár volt. Fontosnak tartotta a törvényszerűségek valódi megtapasztalását. A fizikaszertár felszereltségét számtalan saját fejlesztésű kísérleti eszközzel is gyarapította.
Az átadott tudást következetesen számon kérő, a diákok szemében olykor szigorúnak tűnő módszerei ellenére igen népszerű volt a tanulók körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a diákönkormányzat által adományozott a „Gimnázium Legjobb Tanára” cím.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy az iskolai kézilabda csapat edzőjeként és a sakkot kedvelő diákok patrónus tanáraként is számtalan sikert ért el.
1981-ben magas szintű nevelő-oktató munkájáért a Művelődési Minisztérium dicséretben részesítette, 1989-ben pedig a „Kiváló Munkáért” kitüntetéssel jutalmazta a Művelődési Miniszter.
1996-ban, negyvenévnyi pedagógusi szolgálat után, városunk képviselőtestülete Kunszentmárton Város Pedagógiai Díját adományozta számára.
Tanári pályafutásának végén Pedagógusi Szolgálati Emlékéremmel tüntették ki, majd az oktatás szolgálatába állásának félévszázados évfordulóján egykori egyetemének aranydiplomáját vehette át.
Fájó szível búcsúzunk egykori tanárunktól, kollégánktól. Emléke örökké szívünkben él.