Gyászhír

2017. június 22-én elhunyt Bíró István, a Karcagi Szakképzési Centrum Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának tanára. Bíró István a gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte meg mezőgazdasági gépészmérnöki diplomáját 1982-ben, majd szakmai tudását 1988-ban a műszaki-kereskedelmi, 2001-ben környezetvédelmi kiegészítő képzésen mélyítette el. Tanulmányait követően a termelésben helyezkedett el, majd 2011. augusztus 20-án iskolánk tantestületéhez csatlakozott. Lelkesedésének, töretlen munkabírásának köszönhetően az iskola egyik meghatározó egyéniségévé, szakoktatójává vált. A gépi forgácsoló és szerkezetlakatos szakmai képzésben tanított elméleti tantárgyakat, később osztályfőnöki feladatok ellátására is kapott megbízást. Pedagógusi munkáját alapos szakmai felkészültség jellemezte. Adminisztrációs munkáját precízen, megbízhatóan végezte, nagy hangsúlyt fektetett a határidők betartására. Nyugodt, kiegyensúlyozott személyiségének köszönhetően a diákokkal közvetlen, de a hivatalos tanár-diák viszonyt megtartó kapcsolatot alakított ki. A termelésben szerzett tapasztalatait minden esetben igyekezett átadni a tanítványainak, az elméleti tananyagot gyakorlati példákkal hozta közelebb diákjaihoz. Tanítványaival üzemlátogatásokon vett részt, szakmai kirándulásokat szervezett. A vasas szakmákhoz szükséges szemléltetőeszközök kiválasztásában részt vett, ezek használatát beépítette mindennapi munkájába.

A Szakma Kiváló Tanulója versenyre tanulókat készített fel, rendszeres foglalkozott velük a délutáni órákban. A szintvizsgák, szakmai vizsgák szervezésében, lebonyolításában aktívan részt vett. Tagja volt a szakmacsoportos bizottságnak a TISZK-nél és részt vett a gyakorlati képzőhelyek eszköz értékelésében is. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy 2013-ban a Nagykun Diák Sportviadal megnyitó ünnepségét sikeresen megszervezte és a sporteseményen a versenyek lebonyolításában is részt vett.

A nevelőtestület tagjaival jó kapcsolatot alakított ki, nem csak tanítványait, hanem kollégáit is segítette az eredményes munkavégzésben.

A tantestület 2017-ben Bíró Istvánnak adományozza posztumusz a Veress János jutalomdíjat az intézményben végzett példamutató pedagógus munkásságáért.

Fájó szível búcsúzunk egykori tanárunktól, kollégánktól. Emléke örökké szívünkben él.