Ballagás a középiskolában

Tanévünk legnagyobb ünnepére, a ballagásra május 5-én, szombaton került sor. A Kossuth Lajos úti épületünk virágba öltözött, és ballagó dalok hangjai csalogatták a vendégeket.

 A végzős diákjaink is ünneplő ruhát öltöttek, hiszen elérkezett a nagy nap, amiről régóta álmodtak. Egy fontos állomáshoz értek életük során, hamarosan túl lesznek a szakmai vizsgákon és kilépnek a nagybetűs életbe.

 A 11.A osztály tanulói kőműves- és hidegburkoló, illetve gépi forgácsoló szakmát tanultak, osztályfőnökük Zsiros István tanár úr. A 11.B osztály osztályfőnöke Szilágyi Gyöngyike tanárnő, itt a tanulók eladónak, továbbá épület-és szerkezetlakatosnak tanultak. A 14.A osztályból ballagó diákok másodszakmások vagy érettségi után tanultak szakmát, ők is a gépi forgácsolás rejtelmeit sajátították el; osztályfőnökük Kovács Brigitta tanárnő.

A végzős osztályokból dicséretet érdemelnek:

11.Aosztály: Bódi Ádámközösségi munkájáért; Bartucz Róbertközösségi munkájáért; Cselóczki Zoárdközösségi munkájáért és az SZKTV-n való részvételéért (kőműves és hidegburkoló);Kóródi Róberta Nagykun Diák Sportviadalon való részvételéért; Szabó Ferenca hiányzásmentes tanévekért.

11.Bosztály: Gál Tiboraz SZKTV-n való részvételéért (épület-és szerkezetlakatos) és  2 év kitűnő tanulmányi eredményéért; Kovács Máté Istvánés Szilágyi Szeverin Fortunátaz SZKTV-n való részvételükért (eladó);  Pető Tamás 3 éves kiemelkedő gyakorlati munkájáért; Trenovszki Máté Zsoltaz SZKTV-n való részvételéért (épület-és szerkezetlakatos) és 3 éves jeles illetve kitűnő tanulmányi eredményéért; Zsigri Márkaz SZKTV-n való részvételéért(épület-és szerkezetlakatos) és  kitűnő tanulmányi eredményéért.

14.Aosztály gépi forgácsoló szakmában: Balázs Zsolt Lászlóés Barát Richárdaz SZKTV-n való részvételért; Takács János Csongoraz SZKTV-n való részvételéért és 2 éves jeles tanulmányi eredményért.

Az ünneplő közönséget Kissné Balla Ágnes megbízott igazgató, majd Moldován György úr, a Karcagi Szakképzési Centrum főigazgató- helyettese köszöntötte. A ballagtató diákok -a hagyományokhoz híven- átvették az iskola zászlóját, így már ők váltak iskolánk rangidős tanulóivá. Az alsóbb évfolyamról Gulyás Fanni, 10.B osztályos tanuló köszöntötte ballagó társait, a végzősök részéről pedig Cselóczki Zoárd mondott ünnepi beszédet.  A végzős osztályfőnökök közül Szilágyi Gyöngyike tanárnő búcsúztatta a diákokat. Ünnepi gondolatait végül azzal zárta: „Azt kívánom, hogy mindig legyenek körülöttetek akiket szerethettek és akik szeretnek Titeket, mert ez a legtöbb, amit adhattok és kaphattok. „

A  szakmai vizsgákhoz és az elkövetkezendő évekhez sok sikert kívánunk!

 Jövő tanévtől várunk vissza benneteket, hogy újabb szakmát tanuljatok vagy érettségi vizsgát szerezzetek!

Szilágyi Gyöngyike és Právetzné Vincze Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.